Húsvétváró meditáció – Az Isteni Én megtapasztalása – 40 napos kihívás az átalakulásért

Ez a gyakorlat megnyitja a szívközpontot hogy a pozitív elme minőségén keresztül elhozza az öröm és elégedettség érzetét,  hogy megemelje a Földön a kollektív tudatot és közérzetet, az Isteni Énhez.

Isteni_én_meditáció_1

Az isteni sok emberi fogalmat idéz fel, mint Isten, szent, mennyei. Ezek a szavak csak megcélozni tudják a saját belső jóságodnak a megtapasztalását, mely által a veled született képességeid mennyországa megvalósul. Igazodj a benned lévő Istenihez. Az igazodás minden szinten lehetséges, fizikailag, érzelmileg, mentálisan, társadalmilag, szellemileg és azon túl. Az igazodás annak a tisztánlátása, és tudatosítása, hogy mi a legteljesebb képességünk és miként férhetünk hozzá.

Sajátítsd el ezt a technikát és tapasztald meg, ahogy szépséget és békét hozol létre magad körül. Oszd meg a boldogságod és nézd ahogy növekszik!

Kérlek olvasd el a 40 napos meditációról szóló általános ismertetőt!

Az Isteni Én megtapasztalása meditáció pontos leírását megtalálod a honlapunkon:

40 napos kihívás az átalakulásért 2016. 02. 10. – 2016. 03. 20. Hamvazószerdától Virágvasárnapig

Csatlakozz hozzánk, hogy közösen emeljük meg a rezgésünket és a tisztánlátásunkat!

Reklámok

A guru ajándéka – 40 napos meditáció a Tudatosság útján

Minden kimondott szóval, minden elgondolt szóval teremtünk. A mantra tudománya egy tudatos módszer az elme ellenőrzésére és irányítására. Boldogság vagy bánat, öröm vagy megbánás mind az elme frekvenciái. Nevezhetjük őket attitűdöknek, hiedelmeknek, de alapvetően a gondolat hullámok rezgő frekvenciái, melyek meghatározzák, hogy mit érzünk és mit vetítünk ki másokra. Amikor egy mantrát zengetünk, akkor azt választjuk, hogy tudatosan meghívjuk azt a pozitív erőt, mely a jólétre, az elme békéjére, az intuíció növelésére vagy bármilyen más előnyre vonatkoznak, amit a mantrák számos és változatos lehetőségei kínálnak.

40 napos meditáció

A GURU AJÁNDÉKA – 40 napos meditáció a Tudatosság útján
2015. november 12 – 2015. december 21 (Téli Napforduló)

GUR PRASAD arra utal, hogy a GURU nagylelkűségéből és ajándékából az egyén megismerheti az Isteni minőségeket. Azt sugallja, hogy végigmenjünk az összehangolódás, integráció és beolvadás útján.

Két fő elem van:

  • GUR/GURU maga az út, a módszer, a technológia, mely megvalósítja azt amire a szó utal: az egyént eljuttatja a sötétségen túlra a belső fény megvalósításához, a vele való azonosuláshoz és a benne való feloldódáshoz.
  • PRASAD: Kegyelem, szívesség, ajándék, nagylelkűség.

A Kapcsolódj hozzánk egy 40 napos meditáció által nyújtott kihíváson. Ez egy nagyszerű lehetőség Önmagad számára, hogy valami olyasmit tégy, ami pozitív átalakulást fog hozni fizikailag, érzelmileg, mentálisan és spirituálisan. A mindennapos gyakorlás szándékának és gyakorlásának fejlesztése arra készít fel, hogy könnyebben legyünk képesek megbirkózni az élet kihívásaival, hogy fejlesszük a belső világunkat és képesek legyünk elérni az Önmagunkba vetett bizalmat.

Az ingyenes meditáció részleteiért iratkozz fel hírlevelünkre:

>> Feliratkozom az ingyenes hírlevélre >>

A 40 napos meditációkról itt tájékozódhatsz:

>> 40 napos meditációk >>

7 tipp a rendszeres meditációs gyakorláshoz

Szükséged van az életedben valamilyen pozitív támogatásra? Keresel valamit, de nem tudod pontosan megfogalmazni, hogy mi is lenne az? Próbálj ki egy 40 napos meditációs gyakorlatot! Lehet, hogy úgy tűnik első látásra, hogy egy örökkévalóság a 40 nap, és úgy tűnik, hogy valószínűleg nem lesz annyi időd, hogy naponta meditálj, de tartozol magadnak annyival, hogy kipróbáld!

40 napos sadhana

  1. Jelenj meg és kezdd el! A legnehezebb része a meditációnak az, hogy leülj a matracodra. Az elméd 1000 kifogást fog felhozni arra, hogy miért ne gyakorolj ma. Menj át ezen az ellenálláson, bármennyire is erősnek tűnik és juss el a matracodhoz. Megéri! Ha egyszer megérkeztél, akkor a tapasztalat kibontakozik számodra. Habár a gyakorlat ugyanaz lesz minden nap, a tapasztalat változni fog. Minden egyes nap valami újat fogsz megtanulni magadról, és jól fogod érezni magad a meditáció után. Ha feltűnsz a matracodnál, fel fogsz tűnni az életedben is!
  2. Köteleződj el! Mondj igent teljes szívből a 40 napos meditációs gyakorlásra. Sokunknak megvan az 1 napos meditációs élménye, mindaddig, amíg elköteleződünk egy meditáció mellett. Előfordulhat, hogy több meditáció között vacillálunk, hogy melyiket végezzük, és mivel nem tudunk dönteni, nem csinálunk semmit. Rengeteg lehetőséged lesz még, hogy elvégezd az összes meditációt, amit szeretnél, de most válassz ki egyet és kezdd el!
  3. Állíts be egy időzítőt! Állítsd be magadnak azt az időt ami alatt meg akarod tapasztalni a Végtelent! Vannak, akik idegenkednek az időzítőtől legyen az egy vekkeróra vagy egy telefon, de sokat segít abban, hogy a meditáció alatt ne azzal foglalkozzunk, hogy mikor telik már le az a 11 vagy 31 perc, bármennyire is állítottuk be az órát. Így bele tudunk merülni a meditációba.
  4. Légy következetes! Gyakorolj ugyanabban az időben, ugyanazon a helyen, ezáltal megerősíted az elköteleződésedet a meditáció iránt. Ha van kedved, készíts magadnak egy saját oltárt, ami előtt gyakorolhatsz, ha nincs oltárod, akkor meg az a hely válik megszentelt térré, ahol a meditációdat végzed.
  5. Hozz létre egy rítust. Készülj fel a meditációra. Nagyon fontos az, hogy honnan közelítesz a meditációhoz. Vegyél egy hideg zuhanyt, öltözz tiszta, fehér ruhába, de betakarhatod a fejedet, akár köthetsz turbánt is, hogy felkészítsd magad a meditációra. Neveld a testedet és az elmédet arra, hogy szakíts az automatizmusokkal és válts a meditációra. Készítsd fel magad a győzelemre!
  6. Hallgass mantrákat. A szent mantra zene segít elcsendesíteni az elmét. A meditáció során megtapasztalod a „majomelmét”. Az elme egyik gondolatról ugrik a másikra és meg akar ragadni mindig mindent, ami felbukkan a fejedben. Engedd, hogy a Naad, a hangrezgés elcsendesítse az elmédet, hogy eljusson az egy fókuszú összpontosításhoz. A mantra meditációk esetében zengesd a mantrát a zenére, hogy felnagyítsd a mantra gyógyító erejét.
  7. Légy kedves önmagadhoz. Sok kihívással fogsz szembenézni a 40 napos gyakorlás során: ne felejts el kedves lenni önmagadhoz az út során. Egy meditáció során az ember meg tudja tapasztalni az Isten áldását és az emberi lét nyomorúságát egyaránt. A kedvesség, mint öngondoskodás nagyon fontos a meditációs gyakorlás során, mert a meditáció felhozhat „sötét dolgokat” – hibákat, egészségtelen, rossz szokásokat – a felszínre. Ezeknek a „dolgoknak” a természetétől függően érezhetjük legyőzöttnek magunkat. Ezért fontos, hogy legyél gyengéd önmagadhoz, mintha egy gyerek volnál, aki nehéz helyzetbe kerül. Használd ezt egy lehetőségként az elengedésre és a megtisztulásra. Nézz szembe őszintén azzal ami a felszínre került, aztán engedd el a múltat, hogy begyógyuljanak a régi sebek és traumák. Légy tisztában azzal, hogy mi volt, tudd, hogy most hol tartasz, aztán indulj előre az életedben.

Készülj fel a meditációdra tőled telhetően a legjobban, aztán rendezkedj be hosszú távra. A spirituális ösvény hosszú és szeles úton vezet. Sok akadállyal fogsz szembesülni, de még több áldásban lesz részed!

csodamantra_fekvő40 napos kihívás az átalakulásért
KOZMIKUS SZERETET- A CSODA MANTRA –
Augusztus 28. – Október 07. >>


jolet_3
6 LÉPÉS A BŐSÉG FELÉ III. – A KOZMIKUS SZERETET
Augusztus 31 – Október 06.
Hétfő:19:00 és/vagy kedd: 18:00 >>


10test_11guru_12honap
TANTRIKUS NUMEROLÓGIA – 10 TEST, 11 GURU, 12 HÓNAP
Szeptember 02-24.
Finom test – 4 hetes tematikus kundalíni jóga
szerda: 19:30 és/vagy csütörtök: 18:00 >>

40 napos kihívás az átalakulásért – Csoda Mantra meditáció a kozmikus szeretet megtapasztalásáért

Nyitó meditáció: 2015.08.28, 19:00 Shakti Jóga Stúdió, IX. Budapest, Bakáts u. 5. II.em. 2/a

A CSODA MANTRA

GURU GURU WAHE GURU

GURU RAM DAS GURU

Ez a csoda mantra olyan, mint egy drágakő, amelyet a Végtelen teremtett és mélyen legbelül található. Valaki, egy szent kereső, leásott mélyen és felhozta a felszínre, mindannyiunk örömére. Megtisztította minden szennyeződéstől és tökéletesre csiszolta. Ez a drágakő önmagában is csodálatos; magába zárja a nap fényét és visszatükrözi az egész eget és a kozmoszt. Ez a kis drágakő visszatükrözi a Végtelent és kivetít a határaidon túlra. Értékes és egyedi. Egy kis drágakő, amely felszabadít, gyógyít és megemel.

GuruRamDas

Yogi Bhajan fogta ezt a drágakövet és mint egy ékszerész mester gyönyörű foglalatba helyezte, hogy annyi gyönyört, bájt hordozzon magába, hogy mindenkinek tessen és örömmel viselni tudja. Egy ilyen ékszerész, egy ilyen mester volt Yogi Bhajan, aki olyan formában adta át számunkra ezt a mantrát, mely lehetővé teszi, hogy kiaknázzuk a csoda lehetőségét az életünk minden pillanatában, zengetése előhozza a szépségét és belső lehetőségeit.

A mantra jelentése

Guru a bölcsesség. Minden tudatlanságot vagy akadályt átalakít fénnyé. „Gu” a sötétség, „Ru” a világosság. A „Guru” kivezet a sötétből a világosságba. A „Guru” önmagában ötször elismételve hozza létre a mantra egy körét.

Az első Guru a személyes bölcsességed érzete – a lelked suttogása.

A második Guru kiterjeszti önmagad érzékelését a tapasztalataira, a kapcsolataidra és a cselekedeteidre.

A „Wahe Guru” kiterjeszti az Ént (Self) a Végtelenre, a személyes tudásodon túlra. Megnyitja a szívedet az elmén túlra a Létezés és szellem magjáig. Az öröm, a megadás és az erő elválaszthatatlanok ezen a helyen.

A „Guru” következő ismétlése a Létezésed és bölcsességed hatalmas kiterjedését visszaviszi a testbe, az elmébe és a pillanatba. A kegyelem érintése az, ami személytelenül személyes, azonnali és releváns.

Ram” A Teremtő és a formát öltött Létezés, a személyes megtestesülés végtelen ereje.

A „Das” ennek az energiána az áramlása ebben a földi pillanatba. Megérkezik az életedbe a maga egészében, teljességében és érinthetőségében.

Az utolsó „Guru” beteljesíti a bölcsesség megtestesülését és vezérel minden lépésen az intuíció, a kegyelem és a körülmények által.

Meditáció

Yogi Bhajan ehhez a meditációhoz egy tökéletes struktúrát és ritmust adott. A technikája egyszerű: zengesd el a Guru Guru Wahe Guru Guru Ram Das Guru mantrát egy lélegzetre ötször. Ha szeretnéd megismerni a meditációt és velünk együtt 40 napig gyakorolni, kattints az alábbi linkre:

Guru Guru Wahe Guru Gur Ram Das Guru >>

Ha szeretnél hírlevélben megerősítést kapni a 40 nap alatt, akkor iratkozz fel a Hírlevelünkre>>

Adataidat tiszteletben tartjuk és nem adjuk ki harmadik félnek. A hírlevélről bármikor leiratkozhatsz.

Fa jóga és ünnepi sétameditáció a Föld Napján

Az Univerzum arra kér, hogy beszéld meg magaddal azt, hogy szeretnéd-e a Földet szolgálni, szeretnéd-e a Földet megmenteni, szeretnél-e a Föld bölcsévé válni. A Földet – aki, a fenntartó, az Anyád, aki táplál – képes vagy-e viszont táplálni? Aki téged szolgál, képes vagy-e viszont szolgálni? Yogi Bhajan

A föld szent, és mi minden egyes léptünkkel megérintjük. Tiszteletteljesen kellene járnunk, hiszen az anyánkon lépkedünk. Ha így sétálunk, akkor minden egyes lépésünk le fog földelni, minden egyes lépésünk táplálni fog.

séta

Minden tudatos lélegzet, minden tudatos lépés arra emlékeztet, hogy ezen a gyönyörű bolygón élünk. Nincs szükségünk semmire. Csodálatosan elegendő az, hogy egyáltalán élünk, belélegzünk, és teszünk egy lépést. Elérkeztünk oda, ahol hozzáférhető az igazi élet – a jelen pillanatban. Ha ily módon lélegzünk és lépkedünk, olyan szilárdakká válunk, mint egy hegy.

Azt gondoljuk, hogy a föld, föld és mi valami rajta kívüliek vagyunk. De valójában a földön belül vagyunk. Képzeld el azt, hogy a föld egy fa és mi egy levele vagyunk. A föld nem a környezet, valami rajtunk kívüli, amire vigyáznunk kell. A föld mi vagyunk. Ugyanúgy, ahogy a szüleid, az őseid, a tanáraid benned vannak, a föld is benned van. Azáltal, hogy gondját viseljük a földnek, gondját viseljük magunknak.

Amikor látjuk, hogy a föld nem csak a környezet, hanem a föld bennünk van, abban a pillanatban valódi közösségben lehetünk a földdel. De ha a földet csak környezetként tekintjük, magunkkal a középpontban, akkor csak azért akarunk bármit is kezdeni a földdel, hogy túléljünk. De nem elég az, hogy vigyázzunk a földre. Az egy dualisztikus látásmód.

Gyakorolnunk kell úgy tekinteni a bolygónkra, ami nemcsak anyag, hanem egy élő és érző lény. Az univerzum, a nap és a csillagok sok elemmel járultak hozzá a földhöz, és amikor megnézzük a földet, akkor azt látjuk, hogy egy nagyon szép virág, ami tartalmazza a teljes univerzum jelenlétét. Amikor a saját testünk felépítésére pillantunk, akkor látjuk, hogy ugyanazokból az anyagokból tevődünk össze, mint a bolygónk. A föld és az univerzum bennünk van.

Amikor megteszünk egy tudatos lépést a földön, akkor a testünk és az elménk egyesül, és egyesülünk a földdel is. Földből születtünk és földdé válunk. Semmi sem veszik el. Semmi sem születik. Semmi sem hal meg. Nem kell megvárjuk, azt, amíg a testünk szétesik, hogy visszatérjünk a Földanyához. Minden pillanatban visszatérünk a Földanyához. Amikor belélegzünk, amikor lépünk, visszatérünk a földhöz.

A földhöz tartozik az élővilág és az atmoszféra. Ezért nem kell megvárd míg meghalsz, hogy visszatérj a Földanyához, mert eleve Földanyában vagy. Vissza kell térnünk, hogy menedéket találjunk ezen a szép bolygón. Tudom, hogy a föld az otthonom. Nem kell meghalnom azért, hogy visszatérjek a Földanyához. Földanyában vagyok, itt és most, és Földanya itt van bennem.

föld napja

Fel kell ébrednünk arra a tényre, hogy a föld veszélyben van és az élőlények a földön veszélyben vannak. Amikor tudatosan sétálunk, minden egyes léptünk emlékeztet a felelősségünkre. Védelmeznünk kell a földet ugyanazzal az elköteleződéssel, ahogy megvédjük a családunkat és saját magunkat. A föld képes gyógyítani és táplálni minket, de ő is szenved. Minden egyes lépéssel gyógyít minket, és minden egyes lépéssel gyógyítjuk a földet.

Amikor tudatosan sétálunk a föld felszínén, akkor leföldelődünk a nagylelkűsége által, és nem tudunk másképp segíteni, csak a hálánkkal. A föld összes minősége elérhető számunkra, amikor tisztelettel lépdelünk, a kapcsolatunk tudatában: a türelem, a stabilitás, a kreativitás, az antidiszkrimináció.

Ha képes vagy arra, hogy áhítattal, a földbe beleolvadva sétálj két másik emberrel a földön, akkor mind a hárman a béke és együttérzés energiájából fogtok részesülni és azt kiragyogni. Ha háromszáz ember ül, vagy sétál ily módon, akkor mindegyik megteremti a tudatosság, a béke, az együttérzés energiáját, és a csoport minden egyes tagja részesül ebből a gyógyító energiából. A béke és a tudatosság energiája nem máshonnan ered. Hanem belőlünk. Abból a képességünkből ered, hogy képesek vagyunk lélegezni, sétálni, tudatosan ülni és felismerni az élet csodáit.

Amikor áhítattal és stabilan sétálsz ezen a földön, és én ugyanezt teszem, akkor az együttérzés és a béke hullámait küldjük ki. Ez az együttérzés az, ami meg fog gyógyítani minket, egymást és ezt a gyönyörű zöld bolygót.

Szeretettel várunk a Föld Napján egy ünnepi sétameditációra, rögtön utána pedig a 40 napos otthoni meditáció az Isteni Anyához nyitó meditációjára.

1. nap: közös nyitó meditáció A FÖLD NAPJÁN
https://www.facebook.com/events/823437614399322/

PROGRAM: 2014. 04. 22. —- 18:00-21:00
– FA JÓGA a kundalíni jóga hagyományából
– BREATHWALK vezetett sétameditáció
– GONG az Univerzum hangja, relaxáció
– ADI SHAKTI – Meditáció az Isteni Anyához

Bővebb instrukciókért az alábbi linkre kattintva iratkozz fel hírlevelünkre!
http://eepurl.com/bjHTs9
——————————————————————————
Ünnepelj velünk! Szeretettel várunk,

Navnihal Kaur és Navraj Singh

Meditáció az Isteni Anyához – 40 napos kihívás az átalakulásért

——————ADI SHAKTI – AZ ISTENI ANYA——————–
Meditáció az Isteni Anyához – 40 napos kihívás az átalakulásért
————A FÖLD NAPJÁTÓL – GYERMEKNAPIG————–

Az Univerzum feminin teremtő aspektusát, a kozmikus erőt nevezzük ADI SHAKTINAK, melynek minőségei kifejeződnek a gondoskodásban, erőben, együttérzésben, kreativitásban, szépségben, érzékenységben, intuícióban, türelemben, intelligenciában és toleranciában.

Mindezek a minőségek, frekvenciák ott vannak mindannyiunkban, akár férfi vagy, akár nő. Ahhoz, hogy létrehozd a belső békédet és a békét mindenütt, válaszd azt, hogy ezekhez a minőségekhez kapcsolódsz önmagadban és másokban.

40 napos sadhana

Kapcsolódj hozzánk egy 40 napos meditáció által nyújtott kihíváson melynek révén tudatosítod és megerősíted az ADI SHAKTI valóságát – azt hogy ez a kreatív, teremtő elsődleges erő ott van benned és körülötted.

http://shaktijoga.hu/shaktijoga.hu/40_napos_meditacio.html

Bővebb instrukciókért az alábbi linkre kattintva iratkozz fel hírlevelünkre!
http://eepurl.com/bjHTs9

40 napos kihívás az átalakulásért: Húsvétváró Krisztus-tudat meditáció

2015. 02. 18. – 2015. 03. 29. – Hamvazószerdától – Virágvasárnapig

         … Igyál vizet, hogy csillapítsd a tudásszomjadat!

Egyél zöldséget, hogy bölcs lehess a misztériumok befogadására!

Mértékkel étkezz, hogy mértéktelenül szerethess! Böjtölj, hogy láss!

Így a lélek bepillantást nyer az élet-halál, kényszer és önkéntesség, lemondás és bőség törvényeibe.

Az imádság csak félútig vezet el Istenhez, a böjt elvisz az ég kapujába…

A kereszténység keresztje az Egótól való megszabadulás szimbóluma. Amikor az Ego megsemmisül, az Isten feltámad. Ez a kereszt jelentése. Jézus keresztútjának követése az Ego halálának spirituális ösvényén a régi énünk keresztre feszítése, amit a karmikus tartozások, a világi hajlamaink, a harag, a féltékenység, a kapzsiság és testi kötődéseink táplálnak.

“Vedd fel a kereszted és kövesd a mestert!”

A mester a guru, a belső Tudatosság, ami a belső csendből születő tiszta szeretet frekvenciája. Csak ebben a csendben tudjuk meghallani az Igazság szavát, az Önvalónk tiszta hangját. Ez a hallhatatlan Lélek győzelme a megtestesült világban. Krisztus győzelméről szóló ünnepünk Húsvétkor tanúságtétel a hitről és ráébredés a hallhatatlan, abszolút isteni Tudatosságunk dicsőségére, a fényre. A Húsvét energetikája a legteljesebb megtisztulást generáló erő. Ebben az átalakító időszakban lehetségessé válik az újjászületés lényünk minden magasságában és mélységében, életünk minden dimenziójában.

Húsvétváró Krisztus-Tudat meditáció

“Ne azt mondd, hogy Jézus nagy volt, mondd azt, hogy Jézus egy nagy mester volt, aki megtanított arra, hogy miként válj naggyá. Ez a meditáció elvezet a gondolat nélküliség birodalmába. Elhozza annak a Tudatosságát, hogy a megváltás nem szükséges – már meg vagyunk váltva. Amikor  a nyugalmat önmagadon belül megtapasztalod, az elvezet az egész Univerzum megtapasztalásához és a természet harmóniában szolgál téged.”
– Yogi Bhajan

Ez a gyakorlat megnyitja a szívközpontot hogy a pozitív elme minőségén keresztül elhozza az öröm és elégedettség érzetét.  Régi története van és azt mondják róla, hogy sok nagy spirituális vezető gyakorolta, beleértve Buddhát és Krisztust. Így ez a kéz mudra az áldás, a boldogság és a bőség szimbólumává vált.

Sajátítsd el ezt a technikát és tapasztald meg ahogy szépséget és békét hozol létre magad körül. Oszd meg a boldogságod és nézd ahogy növekszik!

Hogyan gyakorolj?

Póz: Ülj könnyű ülésben. Ha szükséged van rá, ülj székre, vagy támaszd a hátad a falnak dőlve. Tartsd a gerinced egyenesen. Egyenlítsd ki a lábakra nehezedő súlyt.

Mudra: MAHA GYAN MUDRA.- Krisztus mudra. Hajlítsd a gyűrűs és kisujjadat a tenyérbe mindkét kézen és finoman zárd le a hüvelykujjal. A mutató és középső ujjadat tartsd egyenesen kinyújtva.

A lapockákat emeld fel, majd engedd le, ezáltal megemelkedik és megnyílik a mellkas. Hozd a könyököket a test két oldalához, a kezek a vállak magasságában vannak, a két kinyújtott ujj felfele néz. Ezután engedd előre és lefelé az alkart annyira, hogy a függőlegeshez viszonyítva 30 fokos szöget zárjon be. A vállakat és a könyököket stabilan, de kényelmesen húzd hátra. Végig tartsd megemelve a mellkast. A tenyerek előre néznek.

Mantra és légzés: Mentálisan folyamatosan zengesd, lüktesd a szemöldök központból a Végtelenség felé a: Sa Ta Na Ma mantrát. Ragadd meg ezeket a hangokat, lélegezd be és a belégzésedre halld ezeket a hangokat és a kilégzésedre is halld ezeket a hangokat és vetítsd ki a szemöldökközpontodból. Legyen a légzésed hosszú, mély és természetes légzés.

Sa Ta Na Ma (Sa = Végtelenség, Ta = Élet, Na = Halál, Ma = Újjászületés. A teljes mantra azt jelenti: „Igaz vagyok, az Igazság vagyok”. Vagy „Az Igazságon meditálok, azon az igazságon, ami vagyok”.

Használhatsz zenei kíséretet, hogy megtartsd a fókuszt, de teljes csendben is végezheted.  http://www.spiritvoyage.com/mantra/Sa-Ta-Na-Ma/MAN-000103.aspx
Mosolyogj lazán. Nagyon fontos, hogy egy kis mosolyt csalj az arcodra, ezt a meditációt úgy is hívják, hogy mosolygó Buddha meditáció. Képzeld el, hogy ebben a meditációban Buddhával vagy, Jézussal vagy, mindazokkal a nagyszerű bölcsekkel és szentekkel, akik átadták számunkra az utóbbi 40000 ezer évben a tanításaikat, hogy elvezessenek bennünket a Felsőbb Tudatosság fenséges birodalmába.

Időtartam: Végezd 11 percig ahhoz, hogy megteremtsd a Pozitív Elméd békéjét és akkor az életed is pozitívvá válik.

Az esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/915334485183830