Ahogy azt a Siri Guru Granth Sahib alapján megértettük.

/Shiv Charan Singh verse Navraj Singh fordításában/

A dualitás világába születtünk,

Melyet a Nap és a Hold két pályája világít be

Egyszerű jelei a Nagy Fénynek,

Amelyben, a Bronz/Réz kor óta

Az együttérzés dharmája ketté van vágva,

És az igazság fele el van rejtve

Egy világ kezdettel és véggel

A kicsik és nagyok, az ők és a mi világa

A másság világa,

Melyben a férfiak és nők a különbségeikkel vannak elfoglalva,

Ahogy Shiva (a szellem) és Shakti (az anyag) táncolva játszanak.

2 anyánk van és 2 apánk

1 a Földről és 1 az Égből.

A Föld és az Ég úgy működnek, mint köszörűkövek,

Ahol a cselekedeteink és a reakcióink hajtják a malmot,

Ahol a nappal és az éjszaka táplál

Két csatornával jobb és baloldalt, amit a légzésre kaptunk

A folyamatosan változó világot a 2 szemünk szűrőjén át érzékeljük,

Egyelőre még elsötétítve a remény és szorongás redőnyével.

Bennünk, ahogy körülöttünk is látszólag ellentétes erők dolgoznak

Érvekben és megosztásban

Ott van a dualitás szakadéka,

Ahol a megalkuvás rohadt nyomora kialakul

És ahol az életerő elfolyik, elhasználódik a semmiért

Itt van az ösztön a születésre (életre) és a halálra

A ragaszkodás csábítása és a vágy a lemondásra

Hogy belevonjuk magunkat teljesen az életbe

Vagy, hogy feladjuk a világot mindörökre

A betegség és gyógyszer erői

Az alvásigény és a hívás az ébredésre

A bűn és erény magja és impulzusa

Hajlam az úgynevezett jó és rossz dolgokra

Az érdemek és érdemtelenségek valótlan állításai

A kegyetlenség és a kedvesség cselekedetei

A tiszteletteljes üdvözlésben és a durva elutasításban

Melyek végül kioltják egymást

A Zéró egyensúlyában

Visszatérítve minket a szív próbakövéhez

Az öröm és fájdalom tapasztalása,

Mint 2 ruha, mit viselünk

A 10-ik Kapu őrzőinek jelmeze.

Az öröm és bánat, kényeztető tudatlanságában

A szerencse és balszerencse ingája alá rendelve

Melyet Mennyként és Pokolként írunk le

A megbocsájtás és büntetés birodalmaként,

Amely az újjászületés hurkában tart.

A jövés és menés yo-yo mozgásában

Két világ között most és ezután

Pattogva az alacsonyabb és magasabb világok között

Olyan világokban, melyben nincs semmiféle különleges értéke vagy értékelése

Az igazi hívőnek

A büszke törekvés a tiszteletért

Ami csak a gyalázatot táplálja

És a dicséret és elmarasztalás (megszégyenítés) szokását

Ami a téves értelmezésen és félreértésen alapul

Ami csak távol tart a tiszta formanélküli állapottól

Két lapáttal dolgozunk keményen

Felásva a földeket és felszítva a harag és a vágy tüzét

Mindkettőt a szegénység és a gazdagság határolja

A kétszínű gondolkodás birodalmában

Ezek a határkövek azért állnak, hogy leomoljanak

A megnyilvánult világ ezeknek a játéka

Míg kezdetben és a végén csak a formátlan 1 van

A finom és a durva, a látható és a láthatatlan között kifeszítve élünk

Néhányan az ostobát, néhányan a bölcset játsszák

Mindkettő ott szunnyad mindannyiunkban

És az eredmény a homlokunkra van írva

Az élet fája nektárt és mérget ad

Keserű és édes, semmi sem az, aminek látszik

Két madár ül ott, egyelőre még külön ágon

Az egyik a szent szót zengeti

A másik úgy kiabál, mint a piacon

A tónál, mely vizet ad a varjúnak és a hattyúnak

Megtalálható a sár és a lótuszvirág egyaránt

Ugyanaz a fény ragyog a tisztára és a tisztátalanra

2 utazó van, a lélek és az ego

Mindkettő különböző irányba tart

Amelyik az állandóra, a változatlanra összpontosít, a Guru felé fordul

A másik, a folyton változóval, ingadozóval elfoglalt

A hamis tükröződésre figyel

Az elme és a maya üres medencéjében

Habár testvérek ők, ki az aki felismeri, hogy képesek ugyanabban az otthonban élni

A misztikus Szeretet ösvényén – a Gurmukhban

Ez a szeretet kitölti a szakadékot és a hívő átúszik a maya hipnózisán,

Amit összetévesztünk a szeretettel – a Manmukh

Egy illúzió, ami elrejti a mocsarat, amelybe újra és újra beleesünk

Karma és dharma két különböző út

Bár két kezünk és két lábunk van

Néha a valóság közelébe maradunk, néha a valóságtól távol

Hogyan tudjuk helyesen alakítani a dolgainkat

Ismerjük-e a haza vezető utat

Az ösvény keskenyebb, mint a kétélű kard éle

A szemlélődés (dhiaan) és a meditáció (simran)

Két fülbevalóját viselve

A test-lélek húros hangszerét pengetve

Kifeszítve a Szeretet és a Félelem szakadéka közé (az 1-é)

Az Igazság és az Elégedettség cintányérját ütve

Ahol Shakti szolgálja Bhaktit

A Harcos-Szent megszületik

Mindkét világ felső ura

Ő a Sargun – immanensként megnyilvánulva

És a Nirgun – nem megnyilvánult – minden téren és időn túli

A meg nem nyilvánult Isteni Önvaló a dualitáson túl

Jelen van a beszédben és a csendben

Ő az 1-etlen, aki beszél, mi csupán hallgatók vagyunk

A fénye oly ragyogó és mindenre kiterjedő

Hogy a nap fénye és az éjszaka árnyéka eltűnik

Az odaadásban és az abszolút emlékezetében

A hívő a szenteket és az Egyet szolgálja

Ismeri azt, ami elrejtett és ugyanazt látja a feltártban

Állva vagy ülve, a Dharma vezeti az utat

Egyensúlyozva a ragaszkodás és a nem-ragaszkodás között

Meghal és az is marad, míg él

A hal visszatér az Óceánba

Látja a változatlant egyetlen szemmel

Elérve a transzcendens állapotot

A tanítvány és mester egy és ugyanazzá válik

Mint a házasságban, az Én és a Te, a 2 test 1 fénnyé válik

Az erő, hogy életet adj vagy elvedd

A teremtés és pusztítás végső hatalma

A formanélküli Egyben van.

Nem a mi kezünkben, még akkor is, ha úgy tűnik

Mindkét világ a most és a rákövetkező

A valóságban a teljes egész része

Visszatér az Egy eredeti felszívásába

A másságnak minden értelemben véve vége

…..

Nem adok hitelt ezeknek a szavaknak

Lehet, hogy egyszerűen csak a tanításokat tükrözik

Felelősséget vállalok minden félreértésért

A szeretetem végtelensége fedezze minden hiányosságomat

SCS