Meditáció

Május: 5-ös szám

A Kundalíni jóga hagyományában úgy tartjuk, hogy 10 testünk van. Ebből csak 10%-ot képez a Fizikai Test. A maradék 90% láthatatlan, mentális illetve energia testből áll. A Fizikai test az összekötő kapocs a 10 test között. A fizikai világ 5 elemből (tattvából) épül fel, így a testünk összes sejtjével e között az 5 elem között kell megteremtenünk az egyensúlyt. Az 5 elem az Éter, Levegő, Tűz, Víz, Föld.

Amint a fizikai testben megszületünk, ki vagyunk téve az 5 szenvedélynek, amely sok öröm, ugyanakkor még több szenvedés forrása is egyben. Az öt szenvedély vagy az 5 tolvaj az, amitől óva intenek, mert észrevétlenül belopakodnak az életünkbe és ellopják az ember józan eszét. Ez az öt tolvaj a Kaam (vágy), Krodh (düh), Lobh (kapzsiság), Moh (ragaszkodás) és Ahankaar (önhittség).

A személyes gyakorlás egyik célja az, hogy legyőzzük ezt az 5 szenvedélyt, hogy felül tudjunk emelkedni rajtuk és az elménket tegyük szabaddá az 5 erény gyakorlásával.

A szíkh hagyományban az 5 erény gyakorlásával érhetjük el a Muktit, azaz egyesülhetünk az Istennel vagy beolvadhatunk az Istenbe. A szíkh guruk tanítása szerint az 5 erény, az igaz ember pozitív tulajdonságai, amelyek a következők: Sat (igazmondás), Daya (együttérzés), Santokh (elégedettség), Nimrata (alázat), és Pyaar (szeretet).

Az Upanisadokban az Atman, vagy Önvaló 5 koshán, vagy burkon keresztül nyilvánul meg. A koshák az emberi létezés és tapasztalás különböző rétegeit vagy dimenzióit jelölik, amelyeket gyakran az elmét eltakaró rétegekként képzelik el, mint a hagymahéjakat, amelyeket egyenként lefejtve egy következő réteg bukkan elő, míg végük felragyog az Atman a maga tiszta valóságában. A különböző rétegek az emberi fejlődés és növekedés fázisait jelölik.

koshas.gif (531×641)

A kép forrása: hushyoga.com

 

Az első burok az Annamaya Kosha a fizikai burok, amellyel kapcsolódunk az egész fizikai valósághoz, az Univerzumhoz. Ezt a testet étellel tápláljuk (Anna=étel, azzá válsz, amit megeszel). A második burok a Pranamaya Kosha, amely arra utal, hogy a prána az éltető erőnk, amely átjárja az egész testet és amely összetartja a sejtjeinket. A harmadik burok a Manomaya Kosha, amely a mentális testünket jelöli, amely lehetővé teszi, hogy önmagunkat, mint személyt tapasztaljuk meg másokról leválasztva. A negyedik burok a Vijnamaya Kosha, amely az energia és a tudatosság egy magasabb szintjére, az intellektusra utal. Az ötödik burok az Anandamaya a tudatosság legmagasabb szintje, amely az Atman visszatükröződése, és amely képes az igazságot, a szépséget és boldogságot megtapasztalni (Ananda=boldog, áldott).

A jóga hagyományos megközelítésében a gyakorlónak a fizikai gyakorlatok végzése előtt először el kellett sajátítania a jámák (társadalmi érintkezés) és nijámák (személyes viselkedés) erkölcsi szabályainak 5-5 előírását.

Az 5 jáma az Áhimszá (nem-ártás), Szatja (igazmondás), Ászteja (nem-lopás) Bráhmácsárija (önmegtartóztatás), Aparigraha (ragaszkodásmentesség).

Az 5 nijáma a Saucsa (a test, a tudat és a cselekedetek tisztasága), Szantósa (elégedettség, elfogadás), Tapaszja (egyszerűség, mértékletesség), Szvádhjája (önismeret), Isvara Práninadha (Istennek való önátadás).

A kundalíni jóga mag-mantrája a Sat Nam és mint ilyen, magában hordozza a kundalíni jóga teljes tudását. Ha a Sat Nam-ot részeire, atomjaira bontjuk, kapjuk meg a Panch Shabd-ot, az 5 alaphangot, amelyből minden felépül. Ezek a következők: S T N M A, azaz Kirtan Kriyából ismert Sa Ta Na Ma.

A kundalíni jóga őshazája Pándzsáb (Punjab), melynek neve azt jelenti, hogy az 5 folyó vidéke.

Amikor Guru Gobingh Singh megalapította a Khalsák (tiszták) rendjét, 5 megkülönböztető jelet adott nekik, amit viselniük kell. Ezek a Kesh (megnövesztett haj), Kanga (fafésű), Kara (acélkarkötő), Kachera (speciális alsónemű), Kirpan (görbe kard).

Kanga, Kara, Kirpan

 

Az 5-ös szám megtestesítője Guru Arjan az első mártír guru, sorban az ötödik guru, Guru Ram Das fia, Guru Amar Das unokája.

Guru Arjan

Guru Nanak napi 5 ima gyakorlását javasolta:

Legyen az első imád az igazságosság – légy valódi

Legyen a második imád a becsületes élet – fektess be magadba

Legyen a harmadik imád az Isten nevében történő adakozás – adj hitelt az Egy Igaz Adakozónak

Legyen a negyedik imád az emberek iránti tisztelet és jóindulat – emlékezz arra, hogy mindannyian az emberi faj tagjai vagyunk

Legyen az ötödik imád, Isten dicsérete.


Ha szeretnél elmélyülni a kundalíni jóga gyakorlásában csatlakozz hozzánk a májusi jóga elvonulásunkra:

5 elem és az évszakok tánca – NYÁRKÖSZÖNTŐ Adi Shakti Yoga Fest

Telihold_Kisnyalka

Nyárköszöntő Adi Shakti Yoga Fest -2016.05.20-22, Adi Shakti Ashram, Kisnyalka majorság

 

Hírdetés
Alapértelmezett
Meditáció

5-ös szám – Május – Guru Arjun – Fizikai Test – Az élet gyümölcse

Az 5-ös szám dharmája az egyensúly, a szent áldozat, az átalakító csere, az intuitív kommunikáció és a paradoxon.

Az 5-ös szám karmája az egyensúlytalanság, a hamis mártíromság, a hiányos kommunikáció, az ellentmondások és önmagunk száműzetése.

Május hozza az év első gyümölcsét. Ez az a hónap, amelyet arra használ az érzékelő lény, hogy kifejezésre juttassa a változás és a folytonosság közötti egyensúlyt. A tér és az idő próbatételein áthaladva intuitívan érzékeli a belső kapcsolatot a pillanat és a tér között. Tudatosan ráhangolódik az 5 érzékszerv és a testet alkotó elemek által kapott tanításokra, és az összes megtapasztalásra.

A fizikai test az Isten Temploma. Harmóniát és egyensúlyt igényel a gyakorlati élet minden területén. A kiválóság megvalósítására ajánlja fel önmagát. Ennek a templom-testnek az infrastruktúráját az acél idegek, és a tudatosság több dimenziós hálózatának határtalan érzékenysége alkotják.

Mantrában való kifejeződése a Karta Purkh: aktív kreativitás, miközben megtartja a létezés belső nyugalmával való intimitását. Egy kommunikatív harmónia a hétköznapi élet és a föld, a kozmosz között, a cselekvés és az én természetes forrása között.

Guru Arjun-t guruvá avatják

Guru Arjun-t guruvá avatása. Baba Buddha elhelyezi a tikkát, a megkülönböztető jelet Guru Arjun homlokára. Jobb oldalt látható Guru Ram Das.

Guru Arjun élete és áldozata a szó értékelésének, tiszteletének üzenete. Az életét adta azért, hogy biztosítsa, hogy a misztikusok költészete túl fog élni, hogy hozzánk is eljuthasson ma is, és hogy nem fog elhamvadni a harag, a kapzsiság és a büszkeség lángjai között. Ez a fajta költészet Shabd Guru-ként ismeretes, amely egy olyan nyelvezet, amely megújít, egy olyan forrás, amely sohasem szárad ki.

A szó, amit kimondunk, lehet, hogy egy hosszú szemlélődés végső gyümölcse, de egyben tartalmazza az ismeretlen jövő magjait is.

Néhány dolog, amit érdemes ebben a hónapban végezni:
– mivel ez a testünk el fog pusztulni, de a szavaink tovább élnek, válaszd meg körültekintően a szavaidat.
– keress egy olyan verset, ami igazán inspirál, a szívedhez szól és oszd meg másokkal
(Shiv Charan Singh nyomán)

Szeretettel várlak, május 9-én a 10 TEST, 11 GURU, 12 HÓNAP – 12 alkalmas kundalíni jóga és meditációs workshop sorozat-ra, mely során a Fizikai testet erősítő kundalíni jóga és meditációs gyakorlatokat fogunk végezni.

További részletek, jelentkezés: http://shaktijoga.hu/shaktijoga.hu/Tantrikus_Numerologia.html

Alapértelmezett