Tapasztalataim szerint a kundalini jóga áldásos hatásai csak addig érezhetőek, amíg rendszeresen gyakoroljuk. Bármilyen pozitív szokás vagy gyakorlat esetében hasonló a helyzet. Ilyen például a fogmosás. Ha gyerekkorban kialakult ennek a szokása, akkor fel sem merül, hogy mossunk-e naponta fogat, de ha bármilyen tényező korlátozza a fogmosást, hamarosan megérezzük a hiányát már egy nap után is.
Miért érezzük a jóga hiányát csak sokkal később?
Fontos az időtényező és a szükségletek mérlegelése. Minél inkább szükséges valamire a túléléshez, annál inkább van egy időbeli kényszerítő ereje. Például, levegő nélkül csak pár percig bírjuk. Víz nélkül csak pár óráig bírjuk. Evés nélkül csak pár napig bírjuk. De a gyakorlás egy olyan folyamat, aminek az elhagyását akár hetek, vagy hónapok múlva vesszük észre, amikor a testünk már jelez, hogy valami nincs rendben.
A testtudatosság felépítése folyamatos munkát igényel. Minél többet dolgozunk az önészlelésen, annál finomabb érzékelésünk lesz a testünkről. Ez magával hozza az érzelmi, hangulati változások és a gondolataink áramlásának egyre finomabb észlelését. Így válhat a jóga az önismeret eszközévé.
A jóga nem létszükséglet, de számos olyan előnyt nyújt, ami megkönnyíti az életet és olyan hatást fejt ki, amit más eszközzel nagyon nehéz elérni.
Kognitív funkciókat vizsgáló kutatás
Egy az idősebb nőknél végzett kognitív funkciókat vizsgáló kutatás szerint a kundalíni jóga rendszeres gyakorlása számos pozitív hatással bír.
A kutatók felmérték a nők kognitív képességeit, szubjektív memóriáját, a depresszió és szorongás szintjét az első 12 hét után, majd újra 12 héttel később, hogy megállapítsák, mennyire stabilak a javulások.
Vérmintákat is vettek, hogy teszteljék az öregedési markerek génexpresszióját és a gyulladással összefüggő molekulákat, amelyek hozzájáruló tényezők az Alzheimer-kór kialakulásában. Néhány páciensnél MRI-vizsgálatokat is végeztek az agyi állomány változásainak tanulmányozására.
Az eredmények azt mutatták, hogy a rendszeres gyakorlás javította a memóriát és a végrehajtó funkciókat. Ezek közé tartozott a szubjektív memóriapanaszok jelentős javulása, az agyi anyagmennyiség csökkenésének megelőzése, a stresszel kapcsolatos emlékeket kezelő hippokampusz fokozott aktivitása, valamint az immunrendszerünkben szerepet játszó perifériás citokinek, a gyulladásgátló és öregedésgátló molekulák génexpressziójának javulása.
Azonban fontos megjegyezni, hogy ezek a pozitív hatások nem tartanak örökké a gyakorlás abbahagyása után. Az eredmények azt mutatták, hogy a rendszeres gyakorlás javította a memóriát és a végrehajtó funkciókat. Ez is arra utal, hogy a jótékony hatások fenntartásához elengedhetetlen a folyamatos gyakorlás.
Mi történik, ha abbahagyjuk a jóga gyakorlást?
Ha abbahagyjuk a kundalini jóga rendszeres gyakorlását, a pozitív hatások fokozatosan gyengülnek, majd megszűnnek. Ez igaz lehet a stresszcsökkentő hatásra, a jobb alvásminőségre, a megnövekedett energiaszintre és a javult kognitív funkciókra is.
A napi jógagyakorlás ereje
Személyes tapasztalatom alapján a napi gyakorlás rendkívül hatékony. A napi rendszerességű kundalini jóga olyan, mint egy „újraindítás” az elme számára. Segít visszanyerni a motivációt és a lendületet és csökkenti a stresszt, függetlenül attól, mennyire zsúfolt vagy nehéz a napunk.
A kundalini jóga rendkívül hatékony eszköz lehet az egészség és jóllét javítására, de csak akkor, ha rendszeresen gyakoroljuk. A kutatások és a személyes tapasztalatok egyaránt azt mutatják, hogy a rendszeres, ideális esetben napi gyakorlás kulcsfontosságú a pozitív hatások fenntartásához és elmélyítéséhez.
Ha abbahagyjuk a gyakorlást, fokozatosan elveszítjük ezeket az előnyöket. Ezért javaslom, hogy építsük be a kundalini jógát a napi rutinunkba, és tartsuk fenn ezt a gyakorlatot hosszú távon az optimális eredmények eléréséhez.
Ha hosszabb időt kihagyunk és újra elkezdünk jógázni, akkor hamarabb visszarázódunk a gyakorlásba és nem a nulláról kezdjük, mert a testünk nem felejt.
Alapozd meg a rendszeres gyakorlásodat
A január 30-án induló A belső erő felébresztése kurzuson azon dolgozunk, hogy visszanyerjük és fenntartsuk a rendszeres gyakorlást, hogy részesüljünk a kundalíni jóga áldásos hatásaiból. Csatlakozz hozzánk és gyakorolj velünk 8 héten át személyesen vagy online. A részletekért kattints a lenti linkre.
Fotó: Canva
