Traumatikus emlékek és gyógyításuk
Mondták már neked, amikor feszült voltál, hogy ne aggódj csak lazíts? Hogy ez csak a fejedben van? Jó lenne, ha ilyen egyszerű lenne. De nem az.
A fiziológiai kutatások azt mutatják, hogy a stresszre adott válaszunk emlékét az idegrendszer tárolja. Vegyünk egy olyan példát, amikor stressznek vagyunk kitéve. Egy olyant, amikor, segítség nélkül, remény nélkül, kontroll vesztetten érezted magad. Ebben az esetben a vegetatív idegrendszer lép működésbe. Az idegrendszernek ez a része a felelős az öntudatlan testmozgásokért például a légzésért. Pontosabban a vegetatív idegrendszer szimpatikus ága (üss vagy fuss) tüzelt akkor, amikor feszültté váltál. Ezen kívül a középagy hypotalamus-agyalapi mirigy-mellékvese tengelye elkezdett tüzelni, melynek során a hypotalamus egy hormon üzenetet küld az agyalapi mirigynek, hogy stimulálja a mellékveséket.
Ahhoz, hogy ez az „Üss vagy fuss” választ aktiválódjon, stressz hormonok (kortizol és adrenalin) szabadulnak fel a mellékvesékből. Ezek segítenek a testünk gyors mozgósításában, hogy el tudjuk kerülni a veszélyeket. Peter A. Levine a pszichoterápia területén tapasztalt trauma szakértő szerint akkor fordul elő trauma, amikor ez a biológiai folyamat túlterhelt és a személy képtelen feldolgozni és elengedni a stresszes eseményt. A traumatikus válasz elkerülhető, ha a keletkező energiát sikerül kisütni (elengedni). Például a remegés, rázkódás, sírás vagy sikoltozás lehetővé teszi az egyén számára, hogy fizikailag feldolgozza a stresszt.
Ha a stresszre adott válasz nem kerül feldolgozásra, ott marad a test szöveteiben. Amikor felbukkan a későbbiekben egy olyan stresszes esemény, amely nem jelent komoly fenyegetést, akkor a régi traumás emlék újjáéled. Nagy mennyiségű stressz hormon választódik ki, vér tódul a végtagokba, a pupillák kitágulnak, megnövekedik az izomtónus, ami izomfeszültségként jelentkezik, a légzés felgyorsul, a szívverés szaporább lesz és elkezdünk izzadni. Ily módon az idegrendszer úgy reagál, mintha ez a kis esemény is életveszélyes lenne.
Ez a biológiai válasz nyilvánvalóan túl van a racionális irányításunkon. Gondolkodással nincs kiút ebből. A krónikus stressz leválasztódáshoz vagy ledermedéshez, mozdulatlansághoz vezet, a szimpatikus idegrendszer olyan töltöttségi állapothoz, amely az egészségre káros. Az agytörzs (az agy primitív része) irányítja az érzelmi tapasztalást és a biológiai választ. Amikor az agytörzs aktiválódik az „üss vagy fuss” típusú válasz által, gátolja a prefrontális kérget, az agy fejlettebb részét. Tehát lehetetlen az, hogy egyszerre legyél az „üss vagy fuss” primitív állapotában és ugyanabban a pillanatban racionálisan, kritikusan gondolkozz (ahogy azt a prefrontális kéreg tenné).
Levin szerint „A kérdés csak az, hogy miként törhetnek ki az emberek az e-fajta ledermedésből? Az ebből a lefagyott állapotból való elmozdulás egy hevesen energikus élmény is lehet. Racionális agy nélkül az állatok egy pillanat alatt megteszik. Amikor mi emberek elkezdünk kimozdulni ebből a ledermedt állapotból, gyakran megijedünk a saját energiánktól és látens agressziónktól és lemerevítjük magunkat az érzetek erejével szemben. Ez a lemerevítés megakadályozza az energia kisülését, ami viszont szükséges lenne a normális működés visszaállításához.”
A feldolgozatlan stressz traumás emlékként lappang a testben és egy friss, mai hatás ezt a tárolt emléket felélesztheti. Ha megértjük, hogy mik zajlanak le a testünkben, az együttérzéssel tölt el. Ha megtanuljuk azt, hogy miért reagál a testünk úgy ahogy azt teszi, az tudatossághoz és megerősödéshez juttat el minket. Kivisz minket az elszigetelt, félelmekkel teli, áldozat szerepből. Ha gondoskodunk a testünkről és megértjük a védekező válaszreakcióinkat, el tudjuk engedni a szégyent.
Ha megértjük azt a fiziológiai folyamatot, amellyel megpróbál minket megvédeni egy régi emléktől vagy traumától, képessé válunk arra, hogy az ítélkezést kedvességre cseréljük. Az önszeretet ismét lehetségessé válik. Lehet, hogy nem szolgál a jelen pillanatban, de a múltban megtette. Valójában, ugyanaz a válaszreakció segített túlélni.
A dolgunk az, hogy átneveljük a testet. Ezt megtehetjük meditáció, mély légzés, hang-gyakorlatok, spontán mozgás és tánc, jóga, zenehallgatás, futás, kirándulás által. Vagy egyszerűen azáltal, hogy megölel valaki a szeretteink közül, ami egy természetes hormont, oxitocint termel, amelyet az agyalapi mirigy választ ki, és amely megerősíti a kapcsolódás és összetartozás érzetét.
A cikket Melody Walford nyomán fordította Navraj Singh.
