gerinc, Gerincjóga, kundalíni jóga, kundalíni-gerincjóga, Meditáció

Kundalíni jóga az egészséges gerincért – minden szerdán

Kezdetben, a Semmi végtelen mélységeiben, megjelent egy pici pont. Ez a pici pont, a világ köldöke, már tartalmazta önmagában az Univerzum egészét és rövidesen kibontotta önmagát, hasonlóan ahhoz, ahogy a növény fejlődik ki a magból. Míg a fizikai világegyetem elsősorban gömbölyű formák és mozgások formájában jelenik meg bolygók, csillagok, spirális galaxisok formájában, addig az univerzum szellemi aspektusa fa formájában bontakozik ki számunkra. Minden, ami létezik, ennek a Világ-fának, vagy Élet-fának a szerves része.

yogabackpain

Az anyagi világban a dolgok egymástól elkülönülve jelennek meg. De a valóságban az összes létező dolog, nemcsak hogy össze van egymással kapcsolódva, hanem valójában Egy. A mindig jelenlévő és mindent átható szellem nemcsak az emberi lényekhez tartozik, nem a véges emberi lények korlátozott elméjéből született meg, hanem hallhatatlan gyökere minden létezőnek. Úgy ismerjük, mint azt a minőséget, amit Szeretetnek nevezünk.

„Kundalini Mata Shakti, Mata Shakti, Namo Namo” – “Kundalíni, anya energia, anya energia, téged hívlak, téged hívlak”

Különböző kultúrák ránk hagyományozott tradicionális bölcsessége szerint az emberi testen belül is létezik az Életfa. Ennek a saját Életfának a gondozásáról adott örökül egy teljes tanítást Yogi Bhajan a kundalíni jógával.

A kundalíni jóga remek hatással van a hátra. A kundalíni jóga olyan kriyákat és gyakorlatokat biztosít számunkra, amelyekkel megőrizhetjük a gerinc rugalmasságát, segít fenntartani az egészséges hátat és a szervezetünket fiatalon tartja. A kundalíni jóga gyakorlatai megnyújtják a gerincet és fokozzák a gerincfolyadék áramlását, amely segít a környező izmok feszültségének enyhítésében és egyben javítja az agyműködést is.

A kundalíni jóga gyakorlása során sokat dolgozunk a gerinc rugalmasságával. Sok olyan mozdulatot használunk, amelyeket általában nem végzünk felnőttkorban. Használunk statikus nyújtásokat, egy sor dinamikus mozgást és áramoltatjuk az energiát a gerincünk mentén. Emellett megismerkedünk az energiamezőkkel és elsajátítunk olyan meditációs technikákat, amelyekkel kitisztítjuk az elménket és az érzelmeinket.
Mindezeknek eredménye az egészséges és fájdalommentes hát, és annak belátása, hogy jó lenne, ha ez így maradna!

Részvételi hozzájárulás:
2.500.-/alkalom
9.000.-/ 4 alkalom
16.000.- / 8 alkalom

Szeretettel várlak szerdánként 19:00 órától az Adi Shakti Kundalíni Jóga Központban.
Navraj Singh

Figyelmeztetés:
A gerincjóga órákon történő részvétel nem helyettesíti az egészségügyi szakemberrel történő konzultációt. Ha magas a vérnyomásod, túlsúlyos vagy, vannak gerinc-vagy ízületi sérüléseid, akkor kérlek, kérd ki az orvosod tanácsát a jógaórán való részvétel előtt.

Alapértelmezett
gerinc, kundalíni-gerincjóga

A gerincjavító kundalíni jóga fizikai és mentális előnyei

Születési jogod van az egészséghez. Yogi Bhajan

Az idegrendszer ellenőrzi az egész testet, így minden ami az agy és a testünk többi része közötti kommunikációt zavarja, betegség forrása lehet. A betegség a testünk veleszületett intelligenciájának korlátozásából ered. Ha sikerül megszüntetnünk a korlátozó tényezőket, akkor a testünk veleszületett intelligenciája képes visszaállítani az egészséget és az egyensúlyt.

gerinc3

Ilyen korlátozó tényezők lehetnek a gerinccsigolyák elmozdulásai, sérülései, ficamai, amelyek valamilyen módon irritálják a gerincoszlop idegeit. A gerincoszlop megfelelő kiigazítása és kiegyensúlyozása megszüntetheti ezeket a zavarokat, így a test képes önmagát meggyógyítani.

A  jógagyakorlás során általában a mentális és spirituális folyamatokon van a hangsúly, de minden jógagyakorló megtapasztalja, hogy a rendszeres gyakorlás során a fizikai egészség is helyreáll.

A gerincjavító kundalíni jóga célja az, hogy felszabadítsuk magunkat mindazoktól a korlátozó tényezőktől, amelyek megakadályoznak abban, hogy a testben lévő velünk-született intelligencia egészséges testként nyilvánuljon meg. A kundalíni-gerincjóga órákon a hangsúly a fizikai testen van, ugyanakkor minden gyakorló megtapasztalja az erőteljes mentális, érzelmi és spirituális változásokat is önmagán.

A gerincjavító kundalíni jóga órákon a kundalíni jóga eszköztárában lévő gerinc kriyákkal, gyakorlatsorozatokkal kiegyensúlyozzuk és megtisztítjuk azokat a pályákat, amelyek lehetővé teszik, hogy a Kundalíni energia felemelkedjen a gerinc alján lévő gyökércsakrából a fejtetőn lévő koronacsakrán át a nyolcadik csakrába, ami nem más mint az Aura, amely körbevesz bennünket.

A gerincjavító kundalíni jóga különböző eszközeinek és technikáinak segítségével elengedjük a test és az elme régi mintázatait és függőségeit, így képesek vagyunk tisztán megtapasztalni a belső igazságunkat. Képessé válunk arra, hogy amikor az élet nehézségei felbukkannak, akkor tisztán, helyesen és igazságosan cselekedjünk ahelyett, hogy a félelem, a harag, a bizonytalanság, a bizalmatlanság és a függőségek, megszokások alapján reagáljunk. Átadjuk magunkat a magasabb énünk és a lelkünk vezettetésének és átlátunk az alacsonyabb énünk, az egónk teremtette zavaró illúziók korlátain.


Szeretettel várlak a gerincjavító kundalíni jóga óráimon szerdánként!

Időpont: 18:00-19:30

Helyszín: Shakti Jóga Stúdió., IX. Budapest, Bakáts u. 5

Bejelentkezés, bővebb információ: 30/4433-521, kybudapest@gmail.com

Navraj


Figyelmeztetés:

A gerincjavító kundalíni jóga órákon történő részvétel nem helyettesíti az egészségügyi szakemberrel történő konzultációt. Ha magas a vérnyomásod, túlsúlyos vagy, vannak gerinc-vagy ízületi sérüléseid, akkor kérlek, kérd ki az orvosod tanácsát a jógaórán való részvétel előtt.

Alapértelmezett
egészség, egészséges életmód, kundalíni jóga, kundalíni-gerincjóga, Meditáció

Kundalíni jógával az egészséges gerincért

Az egészséges gerinc elhanyagolt, ugyanakkor lényegi része az egészséges életmódnak. A felnőtt lakosság jelentős része szenved valamilyen gerincfájdalomtól, ami jelentős hatással van az egyén állapotára úgy fizikailag, mint mentálisan. Annak érdekében, hogy elkerüljük a közvetlen fizikai hátfájdalmat, a gerinc karbantartása létfontosságú az egészséges testi, mentális és szellemi működéshez.

gerincjóga

Az egészséges gerinc megőrzésének titka

„A rugalmas gerinc tartja meg a teljes idegrendszeredet”. Yogi Bhajan

A gerinc túlzott feszültsége akadályozza a normális mozgást és az izmok elgyengülnek, amikor a mozgásuk korlátozottá válik. Ez merevséghez, rossz testtartáshoz, hátproblémákhoz, a mozgás korlátozottságához, az izmok, inak és szalagok sérülésének kockázatához és sok más egészségügyi komplikációhoz vezethet.

A fizikai test, különböző tevékenységek végzésére van megalkotva. Felnőttkorban a mozgásos tevékenységek köre jelentősen beszűkül. A gyerekek ritkán panaszkodnak (nem traumatikus) hátfájásra, mert sokat mozognak.

„ A kort a gerinc rugalmasságával mérik”. Yogi Bhajan

A hátfájdalmak, eltekintve a balesetektől, jellemzően nem egy okra vezethetők vissza, hanem kapcsolatban állnak a létezésed és a tudatosságod minden szintjével. A hátfájás általában különböző tényezők összjátékának a csúcspontja. Ez nem csak a gerincoszlopot és a környező izmokat érinti, hanem a mentális, érzelmi és spirituális valódat is.

Mit tehetünk?

A kundalíni jóga remek hatással van a hátra. A kundalíni jóga olyan gyakorlatokat biztosít számunkra, amelyekkel megőrizhetjük a gerinc rugalmasságát, segít fenntartani az egészséges hátat és a szervezetünket fiatalon tartja. A kundalíni jóga gyakorlatai megnyújtják a gerincet és fokozzák a gerincfolyadék áramlását, amely segít a környező izmok feszültségének enyhítésében és egyben javítja az agyműködést is.

A kundalíni jóga gyakorlása során sokat dolgozunk a gerinc rugalmasságával. Sok olyan mozdulatot használunk, amelyeket általában nem végzünk felnőttkorban. Használunk statikus nyújtásokat, egy sor dinamikus mozgást és áramoltatjuk az energiát a gerincünk mentén. Emellett megismerkedünk az energiamezőkkel és elsajátítunk olyan meditációs technikákat, amelyekkel kitisztítjuk az elménket és az érzelmeinket.

Mindezeknek a nettó eredménye az egészséges és fájdalommentes hát, és annak belátása, hogy jó lenne, ha ez így maradna!


Szeretettel várlak kundalíni-gerincjóga óráimon!

Időpont: szerdánként 18:00 órától

Helyszín: Shakti Jóga Stúdióban, IX: Budapest, Bakáts utca 5.

Bejelentkezés: 30/443-3421 vagy kybudapest@gmail.com


Figyelmeztetés:

A kundalíni-gerincjóga órákon történő részvétel nem helyettesíti az egészségügyi szakemberrel történő konzultációt. Ha magas a vérnyomásod, túlsúlyos vagy, vannak gerinc-vagy ízületi sérüléseid, akkor kérlek, kérd ki az orvosod tanácsát a jógaórán való részvétel előtt.

Alapértelmezett