A csoda mantra – Guru Guru Wahe Guru Guru Ram Das Guru

Ez a mantra megnyitja a szívedet, feltölt a báj erejével és átrezgeti a tested összes sejtjét. Vitalitást és természetes kisugárzást nyersz vele.

Ha teljes szívvel gyakorlod akár csak 11 percig, új kapukat és dimenziókat nyit meg az életedben. Olyan, mintha egész nap bent rekednél a házban és hirtelen kinyitnád az ajtókat és ablakokat, hogy megfürdesd magad a fényben, hogy megvilágosítsd mindazt, amit nem láthattál korábban és hogy kitágítsd a látóteredet az Önvaló (Self) horizontjára és összes lehetőségére.

Ennek a mantrának a használata mélyen gyógyít és megemel. Ezért nevezik csoda mantrának. Felébreszti az életedben lévő csodákat. A csoda erejét viszi bele az életedbe. Életed ad azoknak a csodáknak, amelyekre a szíved be van hangolva. Amikor az élet csodáiról beszélünk, az nem olyan valami ami túl van a képzeleten vagy a realitáson. Egyszerűen megtörténik akkor, amikor véget vetünk a korlátainknak és megnyitjuk a képzeletünket. Mindig megvan a lehetőségünk arra, hogy beteljesítsük a sorsunkat és a legfőbb céljainkat. Az életünkben minden a rendelkezésünkre áll, hogy elérhessük a beteljesülést. az összes eszköz és forrás az elménkben, a körülményeinkben, a kapcsolatainkban és a szellemünkben.

A mantrának a gyakorlása nem hoz semmi olyasmit, amivel nem rendelkezünk, hanem megnyit a bennünk lévő lehetőségek folyamatos jelenlétére és kegyelmére. A mantra behangolja az idegeket, a tudatosságunkat és az energiánkat a semlegesség és kedvesség ama terére, amelyet Guru Ram Das – a nagy gyógyító, tanító és szent- testesített meg. Ez a tér könnyedén elérhetővé válik ennek a személyes mantrájának a spirituális rezgése által.

A meditáció pontos leírásához és a 11 és 40 napos közös meditációhoz, a részletekért kattints az alábbi linkre.

>> Ünnepeld velünk a CSODA MANTRÁVAL Yogi Bhajan és Guru Ram Das ajándékait! >>

Reklámok

Július – Mul Mantra – Nirvair – Guru Har Rai – Ellenségeskedés nélküli

Fogadjátok szeretettel Shiv Charan Singh júniusi üzenetét a Mul Mantra hetedik állomásáról.

Meditáljunk a Nirvairen.

A Nirvairt úgy fordíthatjuk, hogy bosszú nélküli, megtorlás nélküli, ellenségeskedéstől mentes. A Nirbhau után következik, és azt mutatja, hogy el kell érnünk a félelemmentes állapotot ahhoz, hogy el tudjuk engedni a múltat.

A Nirvair, az ellenségnélküli, maga után vonja azt, hogy tisztában vagyunk a múltunkkal. Nincs már olyan lezáratlan történet, amit magunkkal cipelünk. Nincsenek mankók, nincsenek mentegetőzések, nincsen hibáztatás vagy megszégyenítés;nincs bűntudat.

A Nirvair egy olyan minőség, amit az istennel, az isteni mivolttal van összefüggésben. Isteniként azt jelenti, hogy ez egy a Transzcendens Istentől kapott minőség, de egyben egy olyan minőség, amely a létünk belsejéből szabadítható fel. A szunnyadó isteni természetünk.

Ellenség nélküli azt jelenti, hogy nem vagy az ellen, aki ellened van. Ezért nem volna helyénvaló azt állítani, hogy az Isten megtámad, vagy bosszút áll valakin, még azokon sem, akik ateisták, vagy valamilyen módon megkérdőjelezik vagy tagadják az istenit.

A bennünk lévő isteni nem érez gyűlöletet azokkal szemben sem, akik elutasítják a mi hitbéli választásainkat, vagy azt a módot, ahogy a hitünket kifejezzük. Ellenség az, aki képes fenyegetni minket. De ha kifejlesztjük magunkban a Nirbhau-t, akkor nincsen ott az ártalomtól való félelem. A Nirbhau állapot kegyelmének és lélegzetének köszönhetően lehetségessé válik az, hogy felszabaduljunk a védekező előítéletektől, az ítélkező megbélyegzésektől, ezért képesek válunk arra, hogy azon túl, hogy megbocsájtunk, hanem már előre megbocsájtunk; ez a Nirvair. Készek vagyunk arra, hogy figyelmen kívül hagyjunk mások bármilyen hiányosságát vagy hibáját, még mielőtt ők ezt észrevennék. Készen állunk arra, hogy felnyissuk azokat a feljegyzéseket/file-okat/fiókokat, amelyeket a tudatalattink másokról tárol. Készen állunk arra, hogy ne azokat nézzük, hanem lássunk át rajtuk. Ily módon nem tud felhalmozódni az a keserűség, ami megkeményíti a szívünket, ahogy öregedünk. A megtorlás, a gyűlölet az elmének az a megtévesztése, amely során elveszítjük az élet valódi céljait és a valódi kincseit. (SGGS 1220 o.)

Csak a Nirvair képes megmutatni a megbocsájtás eredendő és örök lényegét, amelyre minden tudat áhítozik.Az élet összes igazságtalanságával könnyű belecsúszni az igazoló megtorlásba. Nem könnyű meghúzni a vonalat az igazságosság és a bosszú között. Nagyon sok mítosz, legenda és népszerű film alapul a megbosszulás történetén. A hős visszavág, de az igazságos.

Az ellenséget keresni mindig arról szól, hogy gyanús tekintettel nézünk. Mindig azt nézzük, hogy kit hibáztathatunk, kit szégyeníthetünk meg, kit büntethetünk meg (beleértve saját magunkat is).

Ez táplálja a mindig-éhes, mindig-aktív elme, égető tüzét (a kapzsiságot). Amíg az élet felszínén tartózkodik, addig az elme még nem talált rá a halhatatlan nektár végtelen forrására. Ezért törekszik egy vég-nélküli bosszúálló kompenzációra mindazokért a feltételezett sérelmekért, amelyeknek látszólag az áldozata. Az a fájdalom, amelyet igazságtalanul éltünk meg, vagy amelynek a szemtanúi voltunk, vagy épp csak hallottunk róla, természetes módon vezet arra, hogy foglalkozzunk azzal ami az egyensúlytalanságot, a diszharmóniát okozza. A Nirbhau állapotában nem félünk szembenézni és harcolni, ha muszáj. De minden irányú bevonódás szabadon történik, és könnyedén felszabadul az első lehetséges alkalommal; nincs visszatartás.

A karma törvénye – az akció és a reakció, az ok és okozat, a mag elvetése és a termés learatása– arra szolgál, hogy kiegyensúlyozza a dolgokat. Ezt nevezhetjük a természetes igazságosságnak. Nem szabad összetéveszteni a bosszúval, megtorlással. Azoknak a következményeknek, amelyek visszatérnek hozzánk a tetteink, a szavaink vagy a gondolataink hatására, nincs semmiféle közük a haragvó vagy bosszúálló Istenhez. Ez inkább a szerves része a gyakorlati életnek és egy természeti törvény, amely a tanulásunkat szolgálja. De csak akkor, amikor szabadok vagyunk a saját ragaszkodásainktól, a dolgok elkerülésétől, vagy a fájdalom és élvezet más reakcióitól. Amikor azt érezzük, hogy ezek kiegyenlítettek, akkor nem rohanunk az egyiktől, aki mintha ellenség lenne, a másikig, aki mintha barát lenne. Ekkor képesek vagyunk belépni a Nirvair állapotába és látjuk a cselekedetek és következmények viszonyát a múltban, a jelenben és a jövőben (1357 o.)

Gyűlölködés nélkül a szem tiszta és világos. Képesek vagyunk úgy látni a világot, ahogy az Isten látja. Ápoljuk, védjük és tiszteljük a teremtést. Istent látjuk mindenben. Az összes teremtményben Isten Testét látjuk. Guru Arjun így szól az Istenhez: „nincs benned gyűlölet vagy bosszú, a szentjeid makulátlanok és tiszták” (108. o.)

Önmagunk felszabadítása a befejezetlen történeteink alól egy tisztulási folyamat. Guru Ramdas leírja a Nirvair állapotának következményeit azokra nézve akik elviselik az ellenségeskedéseket: „ Az Igaz Guru, az együttérző Adakozó; mindig könyörületes. Az Igaz Guru Nirvair legbelül, (és így) mindenhol látja az Egy Istent/Bramant. Annak, aki a gyűlöletet a Nirvair-re irányítja, sohasem adatik meg a belső elégedettsége. Az Igaz Guru mindenkinek jót kíván; hogy is történhetne meg, hogy valami rossz történjen meg (az Igaz Guruval)? Ki mint érez az Igaz Guru iránt, aszerint kapja meg a gyümölcsét (jutalmát), Ó Nanak, a Teremtő, mindenek tudója, aki elől semmit sem lehet elrejteni.” (302. o)

Ellenségeskedést érezni azzal szemben, akiben nincs ellenségeskedés, kitesz az önpusztítás dharmájának (olyan ez, mintha a saját házunkat gyújtanánk magunkra) – ez a természetes igazságosság. Ezt a pontot erőteljesen kihangsúlyozza a Guru (306, 317, 869, 1099, 1145, 1205, 1217, 1415 o.). A Guru tisztasága elvezet ahhoz, hogy a Guru tükörré váljon és visszatükrözze a másik projekcióját. Például, a rágalmazás egy olyan személy irányába, aki a Nirvairt gyakorolja, vissza fog csapni a rágalmazó saját arcába. A gyűlölködés vakká tesz. És vakon lemaradhatunk néhány kiváló lehetőségről és jelentős, akár életet megváltoztató pillanatról és találkozásról. Vakká válhatunk az életünkben jelen lévő Gurura. Vakká válhatunk arra, hogy minden mögött Isten fénye és keze húzódik meg.

Ha úgy tekintünk a világra, ahogy a Guru, a Nirvair tekintetén át, akkor az elvezet bennünket a Guru udvarába/birodalmába (314 o.), a Naam birodalmába, ahol a fény felszámolja minden kétség árnyékát (596 o.)

A Nirvair lehetővé teszi, hogy meglásd a nem-látottat. A Gurbaniban a Nirvair minőségét gyakran említik a Nirankarral, a Formátlan Eggyel való összefüggésben. A régi történeteink formák az elménkben. Ahhoz, hogy megszabadulj a múlttól, átláthatóvá és ezért a Formátlan birodalmára nyíló ablakká kell válnod. A Formátlanon való meditálás felszabadít a formák köteléke alól. (292 o.). Ez az átláthatóság azt jelenti egyrészt, hogy az Isteni (Har) ismerős, közel és kéznél van, másrészt, a Formátlan láthatatlan marad. Ezért a szemlélődés, az elmélkedés (reflexió) és a meditáció, amely kalibrálja a Guru bölcsességét, egyenes út az Igazság közvetlen érzékeléséhez. (720 o.). A Nirvair nem egy ideiglenes állapot. Ez az Isteni minősége korszakokon át. Ahhoz, hogy igaz legyen az életünkben, folyamatosságra van szüksége. Ez az, ami egyengeti az utat az időtlen állapotba (Akaal Moort) való Bejárathoz, és a lélekvándorlás (reinkarnáció) ciklusa alól való felszabaduláshoz. Az elmének a tiszta Nirvair állapota teszi lehetővé azt, hogy meglássuk mindenben az Istent, hogy minden az Én (self, Aap). Lehetővé teszi, hogy ellazuljunk a szívünkben és megtapasztaljuk a lélek (az Isten) belső jelenlétét. A Valódi Identitás (Naam) tudatosságát (931 o., 1415 o.).

Nirvairnek lenni azt jelenti, hogy nem befolyásol a rágalmazás és a dicséret (1421 o.). Látni az isteni fény játékát és ebben a fényben minden dolgot egyenlőnek látni. Amikor egy nagyszerű lélek, az Igaz Guru látja a lelkünket, ahelyett, hogy a tévedéseinket és hibáinkat látná, az egy esély arra, hogy a karmikus mintáink kitisztuljanak a szervezetünkből. (960 o.). Ha ily módon látnak, ez azt jelenti, hogy megbocsájtanak. Így látni azt jelenteni, hogy megbocsájtani másoknak. (1141 o.).

Ez az, amit minden lélek valójában keres. Hogy valóban lássák és elfogadják minden korlátozáson és hibán túl. Hogy megerősítsenek a saját lényegünkben, hogy még igazabban álljunk ki abban, akik valójában vagyunk.

Néhány alkalommal, a Guru a Nirvair Isteni minőségét az étel szükségletének hiányával társítja (98, 287, 855, 1082 o.). Miképp az étel a világban inkább táplálja az ego-elmét mint a testet. Amikor nincsenek ott a fenntartandó múltbéli történetek, akkor az étel szükséglete is magától hátrébb szorul. A Nirvair elpusztítja a korlátokat és ablakká válik a végtelenre – az Akaal Moortra.

A halhatatlan énünk nem a világi ételen él. A jövő hónapban az Akaal Moort-tal folytatjuk.

Guru Har Rai a 7-ik Guru. A Mul Mantrában, Guru Nanaknak az Isteniről szóló leírásában, ami egyben egyben a megszabadulás térképe, a Nirvair a 7-ik fázist képviseli. A Nirvairrel Guru Nanak kinyilatkoztatta azokat a minőségeket, amelyeket a 7-ik élő guru fog megtestesíteni.

Guru Har Rai

Guru Har Rai

Guru Har Rai sokféle módon nyilvánította meg a Nirvairt. Például az, hogy nincsenek ellenségek, sugallja a barátság, a törődés, a védelem hozzáállását a világhoz, Isten teremtményéhez. Guru Har Rai ezt a természet növényei és állatai iránt azzal mutatta ki, hogy inkább állatkertet hozott létre mintsem levadássza őket. Ez a törődő hozzáállás vezetett el ahhoz, hogy a Guru elkezdte kutatni a növények gyógyító képességeit és elkezdett ritka és fontos növényeket termeszteni. A korábban leírt megbocsájtás a természetes perspektívája annak, ami segít fenntartani a Nirair állapotát. Ha a szikhek szenvedéseit, konfliktusait és támadásait tekintjük, akkor mondhatnánk azt, hogy a Gurunak megvolt minden oka arra, hogy elégtételt vegyen egy csapással. De nemcsak, hogy a megbocsájtást választotta, hanem kiterjesztette az áldásait is az agresszorra. Guru Har Rai felajánlott a gyógyszereit a császár fiának meggyógyítására, annak ellenére, hogy egy olyan családból származott, akik üldözték a szikheket. Később, amikor a fiúból herceg lett, a Guru védelmet nyújtott neki a későbbi uralkodóval szemben, aki elkezdte megmutatni zsarnoki természetét.

Az ellenséges hozzáállás magával hordozza azt a hajlamot, hogy beleragadjon az állandó vitába, ami mindig azt próbálja bebizonyítani, hogy kinek van igaza és ki téved. Guru Har Rai leírta azt, hogy ennek az lehet a vége, hogy valaki kígyóként szülessen újra. Sok sziszegéssel, azzal a hajlammal, hogy másokba harapjon, méreggel a fogak között, akinek többet van kint a nyelve, mint bent. A Guru felfogása ebben a tekintetben abban nyilvánult meg, ahogy azon dolgozott Szikh Dharma közvetítőinek (masand) az életminőségén és a rájuk vonatkozó előírásokon javítson. Sokféle példával adott irányt a szikheknek abban, hogy miképp kezeljék a támadásokat. A kéz leszakíthatja a virágot, de attól a kézben lévő virág még illatozni fog. A fejsze kivághatja a szantálfát, de a szantálfa meg fogja illatosítani a fejszét. A megértésnek ugyanebben a vonalában fejtette ki Guru Har Rai, hogy a Gurbani illatából részesülhet az olvasó még akkor is, ha nem ismeri az értelmét. Az, hogy megvalósítsd Guru Har Rai tudatosságát, nem azt jelenti, hogy ne lásd az akadályt (az ellenséget) hanem hogy láss át az akadályon.

Ráadás:

A kapcsolat a Nirvair és a megbocsájtás között (1141 o.)

Több nyilvánvaló okból megvan az a hajlam, hogy elkövessünk számtalan hibát, gondolattal, szóval, vagy cselekedettel. Erre való reakcióként további hajlamunk támad arra, hogy bűntudatot, szégyent érezzünk. Ezt követik ezután a kifogások vagy a büntetések, amelyek aztán kitermelik az áldozat mentalitását. Az egész történetet azzal koronázzuk meg, hogy az áldozatok bosszúért sírnak.

Mélyen legbelül keressük a megváltást ebből a csapda sorozatból, és a tájékozott intuíciónk azt sugallja, hogy a megbocsájtásban rejlik a kulcs. A megbocsájtás egy olyan személytől, aki maga is hordozza a haragot és a gyűlöletet, nem vehető komolyan és nem is tekinthető tartósnak. Ezért ismerd meg, keresd és műveld ki a megbocsájtás isteni minőségét, ami végtelenül mély és örök.

Leírhatjuk úgy és esedezhetünk a bocsánatért úgy, mintha ez egy látszólag külső (Transzcendens) Istentől érkezne, és ezt az igényt nem kell elutasítani vagy megtagadni. De ugyanakkor ez egy mindannyiunkban benne lévő minőség is. És ez akkor ébred fel, azzal egy időben, ahogy elkezdjük aktiválni a Nirvair isteni minőségét. Amikor kitisztítjuk a látásunkat és úgy tekintünk a világra, ahogy az Isten, úgy a szemünk Isten szemévé válik. Ezért mondják azt, hogy egy nagy szellemi lény tekintete abban fog szolgálni, hogy megtisztítsa a karmáinkat. Egy ilyen lény szeme nem lesz mással telve, csupán kedvességgel és megbocsájtással. A saját életünkben, minden egyes lépést azért teszünk meg, hogy megtisztítsuk a látásunkat és önmagunk és mások érzékelése azt fogja szolgálni, hogy lecsökkentse az ellenségeskedést, a háborút ezen a földön.

Tekintsen a szemünk kedvességgel a teremtményekre

Egy belső mosoly szabadítson fel a múlt terhei alól

A körülöttünk lévők érezzék magukat biztonságban és védelemben

A megértéssel, amely átsugárzik a tekintetünkön

Szüntessük meg a gyűlölködés tüzének táplálását

A lelkünk találja meg az Igazság fényét, amit valójában keresünk

Hogy a Törődés melege szétáradhasson a környezetünkbe

SCS

Szeretettel várlak júliusi óráimon és a 10 Test, 11 Guru, 12 Hónap workshopon, melyen a 7-es szám, az Aura, Guru Har Rai összefüggéseit vizsgáljuk meg elméletben és gyakorlatban, kundalíni jóga kriyákat és meditációkat végezve az auránk megerősítésére.

5-ös szám – Május – Guru Arjun – Fizikai Test – Az élet gyümölcse

Az 5-ös szám dharmája az egyensúly, a szent áldozat, az átalakító csere, az intuitív kommunikáció és a paradoxon.

Az 5-ös szám karmája az egyensúlytalanság, a hamis mártíromság, a hiányos kommunikáció, az ellentmondások és önmagunk száműzetése.

Május hozza az év első gyümölcsét. Ez az a hónap, amelyet arra használ az érzékelő lény, hogy kifejezésre juttassa a változás és a folytonosság közötti egyensúlyt. A tér és az idő próbatételein áthaladva intuitívan érzékeli a belső kapcsolatot a pillanat és a tér között. Tudatosan ráhangolódik az 5 érzékszerv és a testet alkotó elemek által kapott tanításokra, és az összes megtapasztalásra.

A fizikai test az Isten Temploma. Harmóniát és egyensúlyt igényel a gyakorlati élet minden területén. A kiválóság megvalósítására ajánlja fel önmagát. Ennek a templom-testnek az infrastruktúráját az acél idegek, és a tudatosság több dimenziós hálózatának határtalan érzékenysége alkotják.

Mantrában való kifejeződése a Karta Purkh: aktív kreativitás, miközben megtartja a létezés belső nyugalmával való intimitását. Egy kommunikatív harmónia a hétköznapi élet és a föld, a kozmosz között, a cselekvés és az én természetes forrása között.

Guru Arjun-t guruvá avatják

Guru Arjun-t guruvá avatása. Baba Buddha elhelyezi a tikkát, a megkülönböztető jelet Guru Arjun homlokára. Jobb oldalt látható Guru Ram Das.

Guru Arjun élete és áldozata a szó értékelésének, tiszteletének üzenete. Az életét adta azért, hogy biztosítsa, hogy a misztikusok költészete túl fog élni, hogy hozzánk is eljuthasson ma is, és hogy nem fog elhamvadni a harag, a kapzsiság és a büszkeség lángjai között. Ez a fajta költészet Shabd Guru-ként ismeretes, amely egy olyan nyelvezet, amely megújít, egy olyan forrás, amely sohasem szárad ki.

A szó, amit kimondunk, lehet, hogy egy hosszú szemlélődés végső gyümölcse, de egyben tartalmazza az ismeretlen jövő magjait is.

Néhány dolog, amit érdemes ebben a hónapban végezni:
– mivel ez a testünk el fog pusztulni, de a szavaink tovább élnek, válaszd meg körültekintően a szavaidat.
– keress egy olyan verset, ami igazán inspirál, a szívedhez szól és oszd meg másokkal
(Shiv Charan Singh nyomán)

Szeretettel várlak, május 9-én a 10 TEST, 11 GURU, 12 HÓNAP – 12 alkalmas kundalíni jóga és meditációs workshop sorozat-ra, mely során a Fizikai testet erősítő kundalíni jóga és meditációs gyakorlatokat fogunk végezni.

További részletek, jelentkezés: http://shaktijoga.hu/shaktijoga.hu/Tantrikus_Numerologia.html

Engedd, hogy a számok vezessenek! Áprilisi tematikus kundalíni jóga workshopok

A tantrikus numerológia a kundalíni jóga tiszta hagyományában gyökerezik. A tantrikus numerológia olyan, mint a SWOT analízis, megmutatja, hogy mik az erősségeink, mik a gyengeségeink, milyen veszélyek leselkednek ránk, és mik az esélyeink a továbblépéshez.

A tantikus numerológia a jógikus anatómia 10 test tanán alapul. Ha ismered a 10 testet, tudod mik a jellemzői, akkor a számok is elkezdenek megszólalni és irányt mutatni. Elkezdesz rálátni a folyamataidra és már nem kívül keresed a hibákat, nem a körülményeket okolod a helyzetedért, hanem a saját kezedbe veszed a sorsodat, és elkezdesz dolgozni a boldogulásért.

semleges_elme
Az áprilisi tematikus kundalíni jóga órákon a Negyedik Testtel más szóval a Semleges Elmével fogunk foglalkozni az alábbi tematika mentén továbbá egy teljes napot szentelünk a témának a 10 Test 11 Guru 12 Hónap workshop keretén belül.

– Április 8-9. témája a 4-es szám a tantrikus numerológia alapján

– Április 12:10 Test, 11 Guru, 12 Hónap egész napos workshop a Semleges Elméről 

– Április 15-16. témája Guru Ram Das

– Április 22-23. témája a Semleges Elme

– Április 29-30. témája a Szív-csakra

A workshopok során olyan kriyákat és meditációkat végzünk, amelyekkel megerősítjük a Semleges Elménket.

Bővebben a tantrikus numerológiáról:
http://shaktijoga.hu/shaktijoga.hu/Tantrikus_Numerologia.html

Szeretettel várlak óráimon!
Navraj Singh

Március – Mul Mantra – Kar – Aktív teremtés – Guru Amar Das

Úgy vagyunk megteremtve, és arra vagyunk késztetve, hogy cselekedjünk. A Kar a cselekvés vagy a feladat. Az Ek Ongkar azt mondja, hogy a teljes teremtés egy cselekvésen, egy rezgésen keresztül jött létre. Természetesen nem úgy, ahogy most van, hanem a rejtett természetén keresztül, ami a térben és időben bontakozik ki vagy csomagolódik ki.

Nem egyszerű tudni a „helyes” cselekvést, de tudjuk, hogy a cselekvés számít. A cselekvésnek következményei vannak. A bölcsesség azt sugallja, hogy vannak olyan cselekedetek, amelyek szokássá válnak, amelyeknek rabjaivá válunk, és amelyeknek olyan végeredményei vannak, amit megbánunk. Erre utal a „Karma” kifejezés. A Kar a járművünkké válik, ami átvisz az életünkön. A múltbéli cselekedeteink hoztak ide, ahol most vagyunk. A jelen cselekedeteink határozzák meg a jövőnket.

A Mul Mantrában a Kar előtt van az Ek Ong. Ez a kifejezés a felé irányít bennünket, hogy a cselekedeteink legyenek az egység érzetében lehorgonyozva, ami a lelkünk alapjából származik. Azok a cselekedetek, amik az Ek Ong-ból származnak, Önmagunk legmélyebb eredetéhez kapcsolódnak. Lehet, hogy a Mul Mantrában az Ongkar ezért nincs szétválasztva, hogy emlékeztessenek arra, hogy a cselekedeteink mind vissza kell kapcsoljanak az elsődleges és elemi természetünkhöz ( az Ong a kapcsolat). Még az is megérthető, hogy valójában, az összes cselekedetünk, még most is az 1 parancsának a megnyilvánulásai.

A Kar után jön a Sat Naam. Ez megkívánja annak megvizsgálását, hogy milyen cselekedetek vezetnek el a Sat Naam-hoz. Ezek lennének azok a cselekedetek, amelyek elvezetnek a valódi identitásunk megtapasztalásához, és amelyek kifejezik a valódi identitásunkat. Egy cselekvés csak egy cselekvés, de némely cselekvésben az igazság lélegzik. Ezek a cselekvések arra szolgálnak, hogy megtisztítsuk a karmáinkat. Ahogy Guru Nanak mondta: „Az Igazság nagyszerű, de ennél még magasabban állnak az Igaz Cselekedetek”. Ezek azok a cselekedetek, amik támogatják a tudatosságot.

A cselekedet formát ad valaminek. Magával vonja azt, hogy alakot ölt. Makró szinten ez azt jelenti, hogy a Teremtő a teremtés létrehozásának a cselekedetén keresztül ölt alakot. Az 1 egyformán benne van minden formában és minden forma az 1 kifejeződése. Mikró szinten ez a saját lelkünk, ami minden cselekvés mögött ott van, mint egy impulzus annak érdekében, hogy örömét lelje az önkifejezés formájában.

Guru Amar Das a 3. guru és a Kar megtestesülését reprezentálja. A cselekedetei azt bizonyítják, hogy az örömet és fájdalmat, a durva támadást és a dicséretet egyenlően kezelte. Hogy minden lényt, magasat vagy alacsonyt, szegényt vagy gazdagot egyenlőnek tekintett.

Néhány tanulságot le lehet vonni az élete példájából:

  • Megtenni mindazt, amit meg kell tenni, még akkor is, ha az emberek kinevetnek
  • Ne rejtőzz el a szégyen vagy az alkalmatlanság hamis érzetei mögé
  • Tisztelj mindenkit, magadat is beleértve
  • Ismerd fel az Istent a teremtésen keresztül
  • Viseld gondját a teremtésnek az Isten iránti tiszteleted jeléül
  • Vigyél reményt és tiszteletet oda, ahol hiányzik
  • Maradj másokkal a kölcsönösség és az egyenlőség szintjén, tekintet nélkül a különbségekre és világi státuszra
  • Keresd és találd meg az Istent azokban, akik az élet, vagy a társadalom margóján élik az életüket
  • Az elfeledetteket és láthatatlanokat tedd ismertté és tiszteltté a világ előtt
  • Érezd, hogy az 1 támogat, hogy másokat is támogathass.

Guru Amar Das nagyszerű példája volt annak, hogy „tedd azt amit tudsz” ahelyett, hogy „ezt kellene tenned”.

SCS

Ha szeretnél többet megtudni a témáról: https://kundaliniyoga.hu/2015/03/01/2015-03-08-kundalini-joga-workshop-a-pozitiv-elmerol-marcius-3-as-szam-pozitiv-elme-guru-amar-das/

2015. 03.08 – Kundalíni jóga workshop a Pozitív Elméről – Március, 3-as szám, Pozitív Elme, Guru Amar Das

A kundalíni jóga hagyománya szerint az embernek mindössze 10%-a fizikai, a többi mentális, energia, és fénytestből áll.

10test_11guru_12honap

Három mentális testünk van, a Negatív Elme, a Pozitív Elme és a Semleges elme. Ha szeretnénk mélyebben megismerni az elme működésének a természetét, akkor meg kell értenünk a különböző funkcióit. Workshop sorozatunkban ezen a hétvégén a Pozitív Elmével foglalkozunk. Az alábbi kéréseket vizsgáljuk meg:

  • Miként működik a Pozitív Elme, mik a jellemzői?
  • Mit jelent az, hogy alul-vagy túlműködik a Pozitív Elme?
  • Milyen viszony áll fenn a három elme között?
  • Mi a köze a 10 Testnek a Tantrikus Numerológiához?
  • Mit jelent a 3-as szám?
  • Ki volt Guru Amar Das?
  • Milyen útmutatást nyújthat a Tantrikus Numerológia a személyes fejlődésben?
  • Mi köze van mindennek a 21. század emberéhez?

A workshop során kundalíni jóga és meditációs gyakorlatokon keresztül tapasztaljuk meg a Pozitív Testünket, valamint megismerkedünk a szikh hagyomány harmadik gurujának, Guru Amar Dasnak a tevékenységével.

A workshop sorozat egyes állomásai önálló egységet alkotnak, így azokat egymástól függetlenül is lehet látogatni.

Bővebb információk:

http://shaktijoga.hu/shaktijoga.hu/Tantrikus_Numerologia.html

https://www.facebook.com/events/421095781348677

10 TEST, 11 GURU, 12 HÓNAP workshop sorozat

A kundalíni jóga hagyománya szerint nem egy testünk van. A fizikai test csak az egyik és egyben ez az összekötő híd a lelkünk és az összes többi mentális és fénytestünk között.

10test_11guru_12honap

A 10 Test, 11 Guru, 12 hónap workshop sorozattal havonta egy-egy napot arra szánunk, hogy ráhangoljuk magunkat az anyaföld havonta változó ciklusára. Elmélyülünk a 10 guru és a sikh dharma tanításaiban, végig megyünk a 10 testen hogy megértsük működésüket. A tantrikus numerológia segítségével feltérképezzük az erősségeinket és gyengeségeinket. A Yogi Bhajan által ránk hagyományozott kundalíni jóga és meditációk eszközeivel pedig dolgozunk magunkon, hogy kitágítsuk magunkat és megnöveljük kapacitásunkat az Univerzum bőségének befogadására.

Következő alkalom: 2- Negatív Elme – Guru Angad – Február 15.

Csatlakozz hozzánk a Facebookon:

https://www.facebook.com/events/811002912305916/?fref=ts

További információk, jelentkezés:

http://shaktijoga.hu/shaktijoga.hu/Tantrikus_Numerologia.html

Szeretettel várunk,

Navnihal és Navraj