Meditáció

Shabd kriya – kialvatlanság ellen

Ezt a meditációt minden este a lefekvés előtt a legjobb gyakorolni. Ha rendszeresen végzed mélyen és nyugodtan fogsz tudni aludni, és az idegeid regenerálódnak. Néhány hónap után pedig az alvás alatti légzésed ritmusa tudat alatt rááll ugyanerre a ritmusra! Jobban fogsz gondolkodni, jobban fogsz dolgozni, jobban fogsz szeretni vagy jobban fogsz harcolni. Ez a ritmikus mantra folyamatosan fejlődik és végül a hétköznapi tevékenységeid során is képes vagy automatikusan meghallani magadban a mantrát és felvenni a ritmusát. A misztikus hatása a numerológia felől érthető meg a legjobban. A 11-es szám a Végtelenség száma a fizikai világban és a fizikai világ meghódítása. A 22-es szám a végtelen vágyakozás száma és a szellemi birodalom meghódításának a száma.

A légzést 22 ütemben irányítjuk, amely megadja az elmének azt az erőt, hogy kinyúljon a Végtelenig. Nem lehet eléggé kihangsúlyozni ennek a meditációnak a személyiség serkentésére irányuló támogató hatását. Ragyogást ad, a ragyogás türelmet ad, a türelem pedig a Szeretet első feltétele. A szeretetben képes vagy úgy adni, hogy figyelmen kívül hagyod a másik ember összes hibáját, ahogy a Nap is ontja a fényét és melegét az összes lényre. Ennek a gyakorlatnak az univerzális gyakorlati haszna a rendszeres és fegyelmezett gyakorlással érhető el. Ha a numerológiádban szerepel a 22-es szám, akkor tedd az életed részévé ezt a meditációt.

Hogyan végezzük?
Ülj bármilyen kényelmes pózban egyenes gerinccel. Helyezd a kezeidet az öledbe tenyérrel fölfelé. A jobb kézfej a bal tenyéren nyugszik, a hüvelykujjak összeérve előre néznek.
A szemfókuszt rögzítsd az orrod hegyén, a szemeket 1/10-re nyitva tartva.

shabd_kriya

Lélegezz be 4 egyenlő szakaszban, közben mentálisan zengesd a Sa-Ta-Na-Ma mantrát.

Tartsd bent a levegőt és zengesd magadban négyszer, összesen 16 ütemre a mantrát:

Sa-Ta-Na-Ma, Sa-Ta-Na-Ma, Sa-Ta-Na-Ma, Sa-Ta-Na-Ma

Lélegezz ki 2 erőteljes szakaszban, és mentálisan vetítsd ki a Wahe Guru Mantrát.

Gyakorold 15-62 percig.

 

 

Hírdetés
Alapértelmezett

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s